hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2009. július 22. szerda   12:36
nincsen hozzászólás

szerző: Dino
Nine Inch Nails koncert Budapesten
2009. július 24. - SYMA Csarnok

  Trent Reznor 1988-ban alapította meg a Nine Inch Nailst, mely igazából leginkább szólóprojektként jellemezhető. Hiszen az egész mögött gyakorlatilag ő a fix pont, és sok esetben zenészeket is csak egy-egy turnéra gyűjt maga mellé. A stúdióban pedig jellemzően mindent ő maga csinál, a hangszerek megszólaltatásától a dobok programozásán át a keverésig.
  
  A Pretty Hate Machine debütáló albumot a Broken EP követte, majd 1994-ben jelent meg a NIN számára talán legnagyobb népszerűséget kivívó The Downward Spiral. Ennek nagyszerűségét jelzi, hogy a záró Hurt számot nem sokkal halála előtt még Johnny Cash is feldolgozta. Az 1999-es The Fragile duplalemezt 6 év szünet követte, amikor megjelent a mérsékeltebb eredményeket elérő With Teeth. Az ötödik stúdióalbumot, a kísérletezősebbnek nevezhető, egyetlen téma köré épült Year Zerot szokatlan marketingkampány előzte meg, „véletlenül” elhagyott, MP3-akat tartalmazó pendrive-okkal, titkos weboldalakkal és számos más gerilla-elemmel. Az ehhez az albumhoz kapcsolódó remix-lemezzel a NIN befejezettnek tekinthette a kiadójával kötött szerződést, és Reznor egészen új irányban kezdett kísérletezni: ingyenesen vagy jelképes összegért letölthető lemezeket adott ki. A Ghosts I-IV tíz hét alatt elkészült 36 instrumentális száma közül az első 9-et bárki letölthette a nin.com weboldalról, a többiért pedig mindössze 5 dollárt kellett fizetni. De kiadtak belőle egy 300 dolláros, 2500 példányban megjelent Ultra-Deluxe verziót is, mely mindössze három nap alatt teljesen elfogyott. 2008-ban pedig egy újabb nagylemez került ki Trent Reznor mesteri kezei közül, a The Slip, ráadásul teljesen ingyen ahogy a weboldalán jelezte a rajongóknak: „Ezt most én állom”. (De az ingyenes dolgoknak ezzel még nem lett vége: a 2008-ban indult Lights in the Sky turné három állomásán rögzített, HD minőségű filmfelvételeket vágatlanul tették közkinccsé, torrenten megosztva azokat.)
  
  A fanatikus rajongókat ez év februárjában sokkoló hír fogadta: Reznor weboldalán nyilatkozta, hogy úgy érzi, a NIN-nek egy időre el kell tűnnie. Azt egyelőre még nem tudni, hogy ezt mennyire gondolta hosszú távú szünetnek a frontember, azonban idén még jó pár koncertet lenyom aktuális zenésztársaival. Az amerikai turnészakasz májusban kezdődik, és a Jane´s Addictionnel közösen lépnek fel (emiatt a turné ötletesen a NIN|JA nevet viseli), előzenekaruk pedig a Tom Morello (ex-Rage Against the Machine) és Boots Riley (The Coup) nevével fémjelzett Street Sweeper Social Club. Az amerikai helyszínek után a NIN Európában folytatja a fellépéseket, és a tavalyi Sziget koncert után ismét Budapestet is útba ejtik. (Az itteni előzenekarról egyelőre nincsenek információk.) A színpadon Trent Reznor mellett várhatóan Justin Meldal-Johnsen (basszusgitáros és billentyűs) és Ilan Rubin (dobos és billentyűs) lesz látható.
  
  A július 24-i Nine Inch Nails koncertnek a SYMA Csarnok ad helyszínt, állójegyet május végéig 7900 forintos áron lehet venni, utána egy ezressel drágább lesz, míg ülőhely 9900 forintért kapható.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

NIN

Concerto

 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az Akvárium Klubba érkezik Loreen, az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
The Amity Affliction, Infected Rain: csomagban olcsóbb a jegy a nyár két ütős bulijára
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 porcupine tree    frogshow    star positive    brandon flowers     robert redford    eyes    symphonium    teen years afters    jarboe    sylvester stallone    csihar    tosca    bohemian betyars    sólstafir    nils petter molvaer    distrust    ludditák    christoph waltz    total world domination    curse this ocean    coroner    corrections house    in-dock    jetsam    skarhead  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!