hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2009. június 8. hétfő   15:47
nincsen hozzászólás

szerző: KK
Prong, Die So Fluid, Nadir
Budapest, Dürer kert Június 24. 20.00

  A június végi fővárosi koncertkínálat alapján az ember teljesen őszintén egyetérthet a Budapest, Budapest te csodás refrénű dallal. Aztán az egyetértésnél gyorsan célszerű is megállni, nehogy dúdolás legyen a dologból. Ugyanis (jobb) dúdolni való lesz dögivel, két nap alatt olyan zenekarok játszanak Budapesten, amikre a hazai közönség már évek óta vár, vagy azért, mert még itthon nem láthatta, vagy pont azért, mert korábban már látta. A tavaly nyári dömping után, idén is egymás után érkeznek a kilencvenes évek maghatározó metal zenekarai, és a nyáron egyre csak bővülő listán a Prong neve is szerepel.
  
  A zenekar a nyolcvanas évek közepén alakult, sokakhoz hasonlóan ők is a CBGB fészkéből repültek ki, ám a megszokott formától eltérően, ezúttal a klub néhány alkalmazottja sokallt be és alapított bandát. Tommy Victor tehát összeszedte Mark Kirklandet és Ted Parsonst és olyan alapvető albumokat tettek le az asztalra, mint például a Prove You Wrong vagy a Cleansing(, utóbbin már Paul Raven basszusgitározott). Kiadójuk nem volt elégedett a lemezeladásaikkal, így 1996-ban leépítette a zenekart, aminek tagjai ennek következtében más bandákkal (Danzig, Godflesh, Ministry) kezdtek dolgozni. 2000-ben viszont újra életre keltették a Prongot, és azóta három (változó lelkesedéssel fogadott) lemezzel jelentkeztek, köztük a 2009-es Power of the Damn Mixxxer-rel, amivel most hozzánk is érkeznek.
  
  Az este külföldi előzenekara, a magát poszt-punk és metal zene egyvelegét játszó modern power-trioként definiáló Die So Fluid lesz. A banda a hosszas procedúrák után, tavaly végre megjelent Not Everybody Gets a Happy Ending című lemezét utaztatja. A latexbe csomagolt énekesnőnek öltözködési szokásain kívüli előnye, hogy munkásságán komolyan felfedezhető, az hatásként is megjelölt Siouxsie and the Banshees tevékenysége.
  
  Hazai felvezetésként a death metalt többek közt doommal okosan ötvöző Nadir lesz, akik a lehető legjobb választás az estére, mind a fellépők komolyságát, mind az ő megbízható teljesítményüket tekintve.
  
  Belépő: 3.800 Ft / 4.200 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Prong

Die So Fluid

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Megint Budapesten koncertezik Sting
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 fuck your pride    bleeding through    billy corgan    oliva    király!    szerelmek    ocho macho    ghymes    new lows    adrian brody    fajkusz    jarboe    alice in chains    jahoda réka    linkin park    napokon    puszi    gábor andrás    ralph fienenes    aetarnam    symphonica    all that remains    transitional    mr. big    svoid  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!