hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
magazin [program]  2009. április 3. péntek   10:42
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Háborút játszó éretlen férfiak – a Pál utcai fiúk lengyelül Budapesten
2008. április 4-5. Nemzeti Színház - Budapest

  Felnőtt színészek és egy hatalmas, vízzel teli medence játsszák a főszerepet a Pál utcai fiúk lengyel színpadi változatában április 4-5-én a budapesti Nemzeti Színházban. Michal Zadara rendezése nem gyerektörténet, hanem szembenézés a becsülettel, a méltósággal és a hatalommal. A varsói Nemzeti Színház Kisszínházának vendégjátékát a Budapesti Tavaszi Fesztiválon láthatja a magyar közönség.
  
  A Pál utcai fiúk számos országban kötelező olvasmány, így Lengyelországban is generációk ismerik a füvészkerti grund történetét. A fiatal lengyel rendező, Michal Zadara úgy látja, hogy Molnár Ferenc regénye egy metafora, hiszen bármely korban vannak háborút játszó fiúk. Tisztességgel, becsülettel küzdenek, ám a rendező szerint ironikus és egyben mélységesen szomorú, ahogyan minden érték semmivé foszlik, amiért küzdöttek. Nem véletlen, hogy az előadásban történelmi és aktuálpolitikai áthallásokat is fel lehet fedezni: A színpadon megjelenő érett férfiak alakításával arra keressük a választ, hogy felnőtté válásunk ellenére miért maradunk mégis éretlenek. A hősök egy fikcióban hisznek. Úgy tesznek, mintha a grund a hazájuk lenne, amelyért az életüket is készek feláldozni. Épp úgy, ahogy mi, felnőttek is tudatosan tartozunk valamilyen csoporthoz, szervezethez. Fiktív egyesületeket találunk ki, amelyek éppoly abszurdak, mint ez a Pál utcai grund. Ez egy elbeszélés a férfibarátságról- mondta Michal Zadara.
  
  A varsói társulat Pál utcai fiúk előadásának nemcsak az értelmezése, hanem a technikai kivitelezése is szokatlan lesz. A budapesti Nemzeti Színház nagyszínpadára egy hatalmas, vízzel teli medencét építenek fel, amely a füvészkerti tavat fogja szimbolizálni. Ezt az újítást most először próbálja ki külföldön Michal Zadara.
  
  A varsói Nemzeti Színház Kisszínházának vendégjátékát április 4-5-én, vagyis szombaton és vasárnap este 7 órától láthatja a közönség lengyel nyelven, magyar feliratozással a budapesti Nemzeti Színházban.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Budapesti Tavaszi Fesztivál

 programajánló: 
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
2025. május 1.
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
 a rovat legfrissebb cikkei: 
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai
SopronFest: egy héten át ünnepel a Várkerület
A monumentális élmények éve - a Budapest Park a tizennegyedik évadban is tud újat mutatni
Túl a filmzenei koncerteken: unikális előadók találkoznak a színpadon
Levendula Piknik 3.0: újra izgalmas kollaborációk és zenei koncertek a Budapest Park színpadán
Paroles, paroles... címmel ad koncertet Vincze Lilla a MOM Kultban április 25-én
Csütörtökön indul a város egyik legszínesebb fesztiválja, a Budapest Ritmo
Május 12-én a Kobuciban mutatja be új verseskötetét az Elefánt frontembere, Szendrői Csaba
Új arcokkal és egyedülálló műsorokkal vág neki az évadnak a Park FM - még több zene be, valóság ki!
 kiemelt 
Better Lovers, 68 és a Greyhaven az Akváriumban
  
Az Every Time I Die romjain, a The Dillinger Escape Plan energiájával és a Fit For An Autopsy erejével született Better Lovers nemcsak papíron tűnik ígéretesnek, hanem élőben garantáltan minden várakozást felülmúl

Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains: nyári koncerten érkezik a kultikus death metal hármas
Stereo MC´s a ´90-es évek ikonja újra Budapesten
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 isomnium    gaya arutyunyan    jared leto    as i lay dying    sunrise avenue    southern oracle    la dispute    astral doors    rockélet    1349    annihilator    orient fall    bill clinton    choice with no voice    mercenary    blythe    chimp spanner    alice in change    atari teenage riot    stian westerhus    alesana    gaya arutyunyan    baraka    tomi koivusaari    penélope cruz  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!