hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
film [film]  2009. március 17. kedd   16:43
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
Egy hónap múlva francia filmnapok


  Egy hónap múlva kezdődik az Francia Filmnapok. Az idei immár a tizenharmadik év, hogy a hagyományoknak megfelelően április közepén vidéken április 15-26., Budapesten pedig április 16-19. között a főváros mellett nyolc városban, Szegeden, Pécsett, Debrecenben, Miskolcon, Győrött, Szolnokon, Egerben és Kecskeméten a közönség premier előtt megnézheti a legfrissebb francia filmtermés legjavát.
  
  A Francia Filmnapok célja, hogy ízelítőt adjon a későbbiekben, az év során, Magyarországon mozikba kerülő francia filmekből, s azokat egy-egy vetítés erejéig premier előtt bemutassa a közönségnek. A rendezvény mindig az alkotók rendezők és színművészek - személyes kíséretében mutatja be a legkülönbözőbb stílusú és műfajú friss francia filmeket.
  
  Az idei filmnapok kínálatban szerepel A Provanc-i Fűszeres című, bukolikus bájával magával ragadó romantikus történet. Az Osztály című dráma - mely tavaly elnyerte az Arany Pálmát, és idén Oscar-díjra is jelölték - egy olyan iskolában játszódik, ahol szinte minden diák különféle nemzetiségű és hátrányos helyzetű családból jött. A Külvárosi Mulató című zenés film a harmincas évek Párizsába viszi a nézőt, s különlegessége, hogy az idősödő Pierre Richard is feltűnik benne, ezúttal komoly szerepben.
  
  Az idei Filmnapokon feltűnik majd a két Depardieu-gyerek: a nemrégiben elhunyt Guillaume hajléktalant alakít egyik utolsó filmjében, a Versailles című keserédes történetben, Julie pedig a II. Világháborúban játszódó Kémnők-ben jelenik meg, melynek női főszereplője Sophie Marceau. Dany Boon írta és rendezte miden idők legfergetegesebb francia vígjátékát, az Isten Hozott Az Isten Háta Mögött!-et, melyben a nagy nevettető szerepel is, Kristin Scott-Thomas Philippe Claudel megindító filmjében, az Oly Sokáig Szerettelek-ben Juliette-et alakítja, aki 15 év börtön után talál vissza családjához, végezetül a tavalyi siker után idén is lepereg majd egy rövidfilm-összeállítás, köztük Jeanne Moreau egyik utolsó filmje is.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Carte Rouge - Vörös térkép
Exhibition: Cézanne - Egy élet portréi - Portraits of a Life
Új, hivatalos előzetest és plakátot kapott Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap
Utaztál okosba’? Akkor nézd meg premier előtt a Kék Pelikant!
Pasolini hét - Az Élet trilógiája a Art+ Cinema-ban
Monty Python klasszikusok ismét a mozikban!
A dohánypajta
Történelem, társadalom, cukiság – ezek lesznek a JUNO11 Distribution tavaszi filmjei
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 james l. brooks    marian cosma    ludditák    armored dawn    apey    random deeds    editors    daniel craig    gryllus dorka    mason    alien weaponry    mayhem    mytra    earthsblood    tűzmadár    sherlock homes    omnium gatherum    x-men    30 y    ion dissonance    karnak    warbringer    from afar    a life divided    church of misery  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!