hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
magazin [mozaik]  2009. február 24. kedd   12:53
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
A IV. HangSúly zenei díj nyertesei


  A súlyosabb gitárzenékkel foglalkozó magyar internetes magazinok szerkesztőségeinek szavazatai alapján 2008 legjobban sikerült albumait az Isten Háta Mögött és a Superbutt készítették el, koncerten a Nadir és a Subscribe voltak a legerősebbek, míg a debütáló bandák közül a Slytract és a Saint Petrol első albumait fogadta legnagyobb lelkesedéssel a zsűri. Az érdi Bakery stúdió pedig zsinórban negyedszer lett a legjobb a Hungarian Metal Awardson. Újítás ebben az évben, hogy a zenekarok jóvoltából a hivatalos HangSúly honlapon a legtöbb tavalyi albumba egy-egy dal vagy videó erejéig bele lehet hallgatni/nézni és csemegézni az igazán változatos stílusú bandák között.
  

  
  Legjobb album
  
  Isten Háta Mögött
  A kényelmetlen lemez

  
  A 2005-ös első Hungarian Metal Awards győzteseiként jól sikerült új lemezeikkel természetesen az Isten Háta Mögött és a Remorse zenekarok 2008-ban is favoritnak számítottak a Legjobb album kategóriában. Az IHM-nek végül ismét sikerült befutni az első helyre a Kényelmetlen lemezzel, mindössze egyetlen szavazattal megelőzve a Superbutt You And Your Revolution albumát, amely ugyancsak egy hajszállal szorította a dobogó harmadik fokára a Remorse D.Ü.H. című 2008-as anyagát.
  
  Legjobb debütáló album
  
  Saint Petrol
  Greatest Tits

  
  
  Slytract
  Explanation: Unknown

  
  A bemutatkozó albumok kategóriájában ezúttal holtverseny alakult ki az első helyen. A Saint Petrol az amúgy is igen erős magyar southern rock/sludge metal színtérre érkezett meg Greatest Tits című albumával, míg a miskolci Slytract külföldön is eséllyel indul a brutális thrash-death metal muzsikát rejtő, remek Explanation: Unknown című lemezzel, amelyet nem csak a Noise Head Records adott ki Európában, de a híres-neves Relapse is az Egyesült Államokban.
  
  Legjobb koncertbanda
  
  Nadir
  
  
  Subscribe

  
  Amilyen egyértelműen hódította el tavaly a Legjobb koncertbanda titulust a Sunday Fury, annyira megosztott volt idén a zsűri az első hely odaítélésében. Gyakorlatilag a jelöltek közül, aki nem első lett az mind a második helyen végzett. A hajszállal legjobbnak ítélt két banda pedig a hardcore-death metalban erős Nadir, akik az ország egyik legjobb underground csapataként dolgoznak már évek óta, míg az első hely másik társbérlője 2008-ban az intenzív bulijairól ismert Subscribe, akik a tavalyi második hely után léptek most a dobogó legfelső fokára.
  
  Legjobb stúdióprodukció
  
  Jocke Skog @ Fear And Loathing / Varga Zoltán @ Bakery
  Superbutt: You And Your Revolution

  
  A Legjobb stúdióprodukció kategóriában először idén merült fel az a dilemma, hogy a jelöltek közül két album is részben külföldön készült. Végül úgy döntöttünk, hogy amíg magyar közreműködés is van a lemezben, addig nem kérdés, hogy ezek az albumok is indulhatnak a szavazáson. Ezek után talán nem meglepetés, hogy az első két helyet egy-egy svéd/magyar koprodukcióban készült korong szerezte meg. Folytatva eddigi sorozatát, negyedik alkalommal is az érdi Bakery stúdió és vezetője Varga Zoltán vitte el a pálmát, aki a Jocke Skog stúdiójában (Fear And Loathing) készült Superbutt album utómunkáit és az énektémák felvételeit végezte. Hasonló felállásban készült a második helyen végzett Casketgarden album, az Incompleteness In Abscence, ahol a szintén svédországi Studio Underground stúdióban Pelle Saether és a szolnoki Denevér stúdióban Cserfalvi „Töfi” Zoltán közös munkájának eredményeként született ütős hangzás. A harmadik helyre egy önálló produkcióval futott be Varga Zoltán és a Bakery, ez pedig az Isten Háta Mögött és az A kényelmetlen lemez.
  
  Legjobb lemezborító
  
  Dömölky Dániel
  Superbutt: You And Your Revolution

  
  A grafikusok között is nagyon szoros volt a verseny, végül a You And Your Revolution frontját készítő Dömölky Dániel groteszkbe hajló munkája tetszett a legtöbb zsűritagnak. Mögötte holtversenyben végzett Jacsó Balázs és Sallai Péter. Jacsó Balázs három alkotásával is versenyben volt, végül a Cadaveres: Evilution albuma került dobogóra, míg Sallai Pétert a Kalapács: Mítosz c. albumának borítójáért illeti elismerés.
  
  Minden nyertesnek külön is gratulál a zsűriben résztvevő magazinok szerkesztőségei:
  
  Fémforgács Metal Site - Hard Rock Magazin - Karcolat Metal Magazin - MetalNews.hu - NuSkull - Passzio.hu - Planet Z - Rock Gyémántok - Rockerek.hu - Rock Station - Shock! Magazin - Tarzansite - Underground Magazin - Zenemagazin.com - Viharock.hu



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 25.
Dinamit 45 – Az utolsó jubileum
2024. május 30.
Palaye Royale a Barba Negrában!
2024. május 31.
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Képzőművészeti Pályázat - mutassuk be alkotásodat a Fishing on Orfűn?
Idén is a fesztiválszezon egyik unikuma lesz a Denagyvilág, amit második alkalommal rendeznek meg Szigetmonostoron
Kultúrák találkozása a zenében - María Toro, Daniele di Bonaventura és Mogyoró Kornél koncertje
Falra fel! plakátaukció és pop-art kiállítás Marczibányin
HangFeszt – Minden, ami zene, minden, ami érték
Egy este, egy koncert, három barokk orgona
Különleges játékélményt nyújt az autista gyerekeknek a Hot Wheels® új kisautója
Erdős Virág, Háy János, Krusovszky Dénes, Puzsér Róbert, Szentesi Éva és Vecsei H. Miklós májusban a Tavaszi Margón
 kiemelt 
Winger: búcsúkoncerten játsszák el az életmű minden slágerét
  
Alapító tagjaival tér vissza június 11-én Budapestre a Winger

Magyar thrash nagyágyút választott a Megadeth: az Archaic játszik Mustaine-ék előtt júniusban
Júliusban kétnapos koncept eseménnyel érkezik az INOTA Focus az erőmű Turbinacsarnokába
Bring Me the Horizon koncert a Budapest Parkban
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the gaslight anthem    halflives    nick holmes    editors    együtt az ég alatt    trident    irigy hónaljmirigy    marduk    glen matlock    destinity    maximo park    hernádi judit    stone    nonverse     rém hangosan és irtó közel    deák bill blues band    tesla    anna & the barbies    liszt    slaughter at the engagement party    wovenwar    while she sleeps    linkin park    botanica    trollech  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!