lemezajánló [nagylemez]  2008. december 5. péntek   13:27

nincsen hozzászólás

  Úgy tűnik, Alice Cooper is ivott abból az örök életet biztosító italból, amelyet a Rolling Stones tagjai is megízleltek: arcélein alig látszódik az idő múlása, hangja pedig egyszerűen ugyanolyan, mint a karrierjének kezdetén. Minden sokk-rocker (példának okáért Marylin Manson, Rob Zombie) keresztapja immáron 40 éve kergeti az őrületbe a rajongóit, illetve azok környezetét persze más-más előjellel, a rajongás (vagy épp a borzongás) ezévi tárgya az Along Comes The Spider című új mű.
  
  A napnál is világosabban látszik, hogy Alice Cooper nem akar mindenáron eltérni a jól bevált zenei megoldásoktól, legfőképp a hangszerelésben mutatkozik meg némi újításra való törekvés, ezt legjobban talán a Brutal Planet című albuma manifesztálta. Ezt most is érződik, már a legelső I Know Where You Live-ben lévő ének- és gitáreffektek is megmutatják, hogy Cooper mester komponáló gárdájára igenis hatottak az utóbbi időben feltűnt modern rock(nak csúfolt) csapatok. A gitár mintha nem is úgy szólna, ahogyan az egy torzított gitártól alapesetben elvárható lenne, de a rocknroll-ra jellemző húzás mégis végig jellemzi, ami egyértelműen a hangszerelőket dicséri. Ugyanezek a paraméterek igazak a Wake The Dead-re és az In Touck With (Your Feminine Side)-ra is, ez utóbbi lecsengése után vált világossá, hogy a dalok nem próbatermi összjáték eredményeként születtek, hanem mondjuk ProTools-szal A torzított gitár eredeti hangzását először a Vengeance Is Mine-ban nyeri vissza hozzáteszem szerencsére hacsak a verzék erejéig is, mindenesetre ez minden tekintetben egy klasszikus Alice Cooper-szerzemény. A Catch Me If You Can ennél egy kicsit tovább megy, itt már zeneileg is tettenérhető a fent említett modern rock csapatok befolyása, de hogy ezúttal már példát is mondjak, leginkább Rob Halford félrelépésének legékesebb bizonyítéka, a Two szolgáltatott itt múzsát. A palettát színesítendő két ballada is felfért a lemezre: mind a Killed By Love, mind a Salvation egy kis John Lennon (vagy éppen Beatles) utánérzéssel bír, de ez egyáltalán nem zavaró, mivel jól sikerült számokról van szó.
  
  Elmondható, hogy Alice Cooper ezúttal nem készített olyan szintű dalokat, mint a Teenage Frankenstein vagy éppen a Schools Out. Ezen az albumon nincsenek kiemelkedő dalok, inkább egészében érdemes hallgatni. Az Alice Cooper híveket szerintem nem kell motiválnom a legközelebbi lemezbolt felkeresésére, de a kis modernebb ízt sem nélkülöző hard rock kedvelői is ajánlott a (legalább egyszeri) meghallgatása.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: