szerző: HiganyII. Gothica Fesztivál 2002 május 19, NemArt Klub
Anno a F.O.S. megszűnése nagy érvágást okozott az itthoni dark/goth érában. Csak néhány fanatikus (rajongó/zenész) gondolta úgy, hogy szükség van erre a zenei műfajra is itthon. Gondoljunk csak arra a néhány klubvezetőre, akik tényleg nyitottak voltak és befogadták a műfaj képviselőit és a közönségre és arra a néhány zenészveteránra akik megpróbálták túlélni ezt az elsorvasztó időszakot.
Majd tíz évvel később... már itt a jelenben. A II. Gothica Fesztivállal párhuzamosan rendezték meg május 17-20 között a nemzetközi hírű wave-gotik-treffen fesztivált Lipcsében. Ennek a németországi fesztiválnak magyarországi megfelelője a Gothica, mely az idén Pünkösd vasárnap vált valósággá a NemArt klubban. Sem a fesztivál délután három órai kezdése, sem a fülledt meleg nem tartott sokakat vissza attól, hogy megtöltsék a NemArt Klubot.
A Dying Fields cirka negyed órás késéssel nyitotta meg a fesztivált, mely a szoros időbeosztás miatt egy kis torlódást is okozott a programok egynémelyikében, mely probléma később főleg a De Facto koncert rövidségében terebélyesedett ki. A klasszikus gitár-szinti-bass-ének-dob felállású zenekar doom-os légkörű dalait a beszállingózó nézők feltehetően jó hangulatkeltésnek szavazták meg. Én mindenesetre így tettem. A szövegvilágukból megmaradt bennem az a gondolat, hogy „értik amit mesél a másik oldal”, itt feltehetően egy másik dimenzióra gondolhattak. Háromnegyed négy előtt pár perccel jelentették be utolsó számukat. mely végén kissebb színpadrendezést hajtott végre a színpadfelelős.
A négy óra előtt pár perccel kezdő Autumn Twilight feldübörgő dobjára és basszusára már enyhe tánc is beindult a nézőtéren. A hörgő férfiének kontra magas női ének alkotta stílust magukévá tévő zenekar sivító gitárral kísérve s enyhe zúzást elősegítve adott hangot a Természet és Ember közti kapcsolatokról. A koncert végefelé gerjedő erősítő kicsit megzavarta az összképet, de ennek ellenére remek koncertet hallhattunk tőlük. A koncert végén megköszönték a Dying Wish segítségét dobos téren, mivel a koncerten nem tudott jelen lenni eredeti dobosuk.
A soron következő fellépő a Garden Of Eden volt. Én kis utánérzést véltem felfedezni a F.O.S. és a G.O.E. szerzeményei között. A rendelkezésükre álló negyven perc alatt dinamikus dark-rock zenéjükkel kellő számú lélekbarát rajongót vonzottak és marasztaltak ebben a délutáni órában a színpad elé. A G.O.E. frontembere mélytónusú hangját úsztatta a gitárok effektjeibe és a hegedű hullámó dallamaiba.
A pódiumon következő fellépőként a Holt Költők Társaságá-t tekinthettük meg. Felfedezhető a zenéjükben a Nulladik Változat boldog virágkorának minden hangulata és gondolatébresztő dalai... de valahogy ez mégis más. A produkciójuk alatt nyugodtság hullámain lebeghettünk. Repertoárjukban a „Mikor fáj az élet” albumukról a „Soha többé”, „Elveszett álom”, „Repülj dalom”, „Köd és eső” dalok szerepeltek.
A program szerint az Ideas volt a következő állomása a fesztiválnak. Dallamos gothikus szerzeményeik komplex egészként járultak hozzá a hangulat fokozásához. A 94-95-ös években készített demójuk sajnos nem volt publikus. 1996 decemberében készítették a „Hike a forced Withering”, 98-ban a „Maze” és 2000-ben „Journey around a soul” albumokat. Az idei évben egy remek stúdió albummal fog bővülni a választékuk. A színpadon töltött rövid idő alatt sorba nyomták végig a jobbnál jobb számaikat. Többek közt felhangzott a „Remember”, „World of Our Dreams 2”, „Close to the sky”, „Simply to Like”, „Wordl of our ...”, „Shining”, „Accross the Bridge” és egy feldolgozás is elhangzott, nevetzetesen a Tiamat „The Air” számát sikerült tökéletesre csiszolniuk. A szívhez szóló, szép dallamkompozíciók a bennük lévő keserűséget és fájdalmat testesítik meg. Sokszor merülnek el a felemelő zenei betétekben és a súlyosnak mondható zenei dimenziókban is. Komoly szerepet játszanak produkciójukban az aláfestő szintetizátor-alapok és a vokálkíséretek.
Az Ideas után a szigorúbb vonalat képviselő Agregator fellépésével kis időre eltávozott köreinkből a csendes elmúlás és súlyosabb idők köszöntöttek ránk. A műfajukat tekintve power-doom-metal tárgykörökből merítenek. A fellépési idejük harmincöt percében az északi nyomulás minden eleme megtalálható volt. A kezdeti bevezetőnek a „Halotti beszédből” áramlott idézettel nyitottak. Visszafogott zúzással szólaltatták meg az agyontorzított gitárokat és a tavalyi „Túlontúl” albumukról játszottak dalokat, többek közt: a címadó „Túlontúl”, „Por és Hamu”, „Remény” és az „Életút” szerzeményeket. Ezek a művek garantáltan toborozták a színpad előtt állók népes hadát. A súlyosnak nevezhető dallamviláguk kiábrándult melankóliával is párosult.
A következő fellépő a tízéves alakulását ünneplő, de már évekkel ezelőtt feloszlott Bocs, hogy élünk volt, félig csonkán, félig visszahozva a múltat. Az eredeti felállásból csak e két alapító: Herczeg László gitáros és Solymosi László énekes érzelemmel teli, mesteri pantomim-játékos mozdulat-forrásaival és szétfolyt fekete szemfestékkel énekelte verses dalait. A többi zenész és a kórus csak vendég volt ezen a fellépésen. Dalaik visszafogott, elszállós dark-rock melankoliát árasztanak magukból. Láthatóan nagy hatással volt rájuk a Sisters of Mercy, Fileld of Nephilin, The Mission etc... szóval a nagy öregek, s ezekbe a zenekarokba horpasztották a gyökereiket és táplálkoztak megszűnésükig. Ezen a napon felcsendült az „Intro”, „Gótikus Ima”, „Mindörökké”, „Álom utazók”, „Fekete Város”, „Csend sziget”, „Megváltók könyve”, „Ne félj” és a „Sámán tánc”. Az ő fellépésüket a Without Face követte. Az utóbbi időkben őket ért változáshullámok, azaz a kilépések sem tudták megbénítani csapatmunkájukat. Ennek legújabb ékes bizonyítéka az „Astronomicon” albumuk és a belőle merített előadott néhány alkotás. A számokat nagyon is áthatotta a Poe írásossága és az őket körülvevő gothikus dallamvilág. Őket követte a mély tónusú dark érzelemvilágú De Facto zenekar. A fentebb említett időprobléma miatt a fellépésükre szánt műsoridőt maximálisan kihasználva is csak 3-4 számot tudtak lejátszani. Kicsit morcosak is voltak emiatt, no meg a nem megfelelő kierősítésük miatt is. A dalaik közül többek közt az „Utolsó könnyek”, „Könnyű eső” került elő.
A rövid szünet után a desztkákra lépő Sunseth Sphere következett. Az előadásmódjukra maximálisan jellemző a drámaiság, a valóság gyötrelmei és a szépségidea kettősége. Látszódott, hogy gondolataik, összegyűjtött érzéseik pozitív és a negatív élmények hatására születtek meg. Az előadásuk alatt a közönség, mozdulatlanul nézte és hallgatta végig a produkciót. Ebben az álomutazásban csak rövid ideig vehettünk részt, mivel szomorúan kellett tudomásul vennünk, hogy az eredetileg eltervezett műsorból ők is csak négy számot tudtak előadni. Ezek a következők voltak: a „Storm Before Silence” albumról a „Black” és a „Life After l”, és az eddig csak új demóként emlegetett címnélküli anyagról az „Enchanted N:” és a „Forget Me”. Az est további részében három fellépő maradt fenn az éjben. Az egyik volt ezek közül az Árnyak négyesfogat. Ők az 1995-ös „Pengeélen”-nel kezdték el anno munkásságukat. Tavaly megjelent új-régi „Menedék” kibővített hanghordozójuk után nemrég készült el a „Remény” című dalukra videóklipjük, melyet a SatElit tv-n láttam épp a minap. Kellemesen darkos lüktetésű világuk áthatotta a fesztivál kezdete óta ott leledzők kissé már megfáradt lelkeit.
A következő Dying Wish fellépésének kezdete éjfél utánra volt datálható. Roppant energiával láttak neki showjuknak a „Yearning”, „Slave to the Night”, „Fragments”, „Wanderer...”, „Last Journey”, „Valley”, „Mirror” számok lejátszásával. Ízes és sötét hangulatú szerzeményeikkel és előadásmódjukkal a megszokotthoz illően ismét eltudták ragadtatni közönségüket. A hármas gitárszekció lendületes tánca, a szintetizátor-futamok és a fronténekes lágyabb hangja egészítette ki az énekes-gitáros headbengelő játékát és szigorú, pincemély dörmögését a rendelkezésükre álló ötven percben. Az utolsó fellépő a sokunk által várt Nevergreen volt. Még jól emlékszem az 1995-ös Marlboro Rock-in Tehetségkutató Fesztiválra (amire egy ütött-kopott fekete pólóm is emlékeztet néha ha kezembe akad), ahol mindenkit maguk mögé utasítva robbantak be a köztudatba. A hátuk mögött hagyott „Ámok 99”, „Új sötét kor 2001” és a legújabb „Ezer világ őre” albumaikkal alaposan meghatározták helyüket ezen a napon mint fesztiválzáró főzenekar. A szigorú tekintetű Macura, Matlári, Ruszity hármas klasszikus gotikus-doom behatású, lassított, mélytónusú dallam-és érzelem világot ültette bele mesterien a gitár és a szintetizátor formanyelvére. Dalaikat ebben a szellemben kísérték bele a történelmi végtelenbe. Egy helyen pediglen az „O Fortuna...” tízezerszer feldolgozott és unalomig ismert, örökérvényű opussal adtak kis pluszt a hallgatóságnak. Lejátszásra került még a „Soha már”, „Én az árnyék” és a többi mélyebbnél mélyebb hangzású Nevergreen sláger. Egy kis felüdülést jelentett a másik örökérvényű Depeche Mode szerzemény a „Strange Love” hatásos feldolgozása is.
A Nevergreen tagjai méltóságteljesen játszották végig a programjukat, s ahogy kell a fellépésük végén meghajoltak és távoztak, hogy az ideiglenesen avanzsált Dj némi bizonytalanság után death-goth-dark muzsikával búcsúztassa a fesztivál még jelenlévő vendégeit. A közönség nyugodt körülmények között élvezhette végig a rendezvény egészét. Előzékeny kiszolgálás, gyors átszerelés és erőszakmentesség. Pedig sokféle ember jött el, sokféle elképzeléssel. Ez a fesztivál példa volt minderre, csak az időbeni korlátok okoztak némi surlódást, melyet nehéz is orvosolni egy este tizenhárom fellépőnél. Én mindenesetre örülök, hogy egy újabb most már hagyományosnak mondható fesztivállal bővült a magyar zenei élet, és ez még nem minden, mivel nyáron ott lesz például július 19-én és 20-án a III. Nightbreed Fesztivál országos dark-goth-black találkozója Ecsegfalván. Erről részletesebben a www.negativeart.hu/nightbreed/ címen olvashattok.
15:50
