hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
kultúra [vers]  2008. szeptember 22. hétfő   10:37
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
10. Kaleidoszkóp nemzetközi VersFesztivál
2008. október 13-19. Merlin Színház - Budapest

  Október 13. hétfő
  
  14:00 Versszínház (versenyprodukciók)
  előadóestek, performanszok, versre adaptált mozgásszínházi előadások, műhelyprodukciók
  
  19:00 Nyugat és Nyugat
  a Versmondó folyóirat közös estje a Spanyolnátha művészeti hálóteremmel és a Parnasszus költészeti folyóirattal
  moderátor: Kukorelly Endre, Vass Tibor és Kinizsi Ottó
  közreműködik: a Kaláka
  
  Száz évvel ezelőtt indult a Nyugat, amely mára lényegesen többet jelent a folyóiratnál. Az alapítók eredeti célját, a magyar irodalom nyugati szintre emelését ma már érdemükként könyvelhetjük el. A Nyugat hagyományát, szellemiségét felvállalva kortársköltők és írók, színészek, előadóművészek és a Kaláka együttes tart rendhagyó Nyugat-estet, amely sokkal inkább a jövőre épül, semmint a múltra. A Nyugat költőiáltal elkezdett utat fiatal kortársak folytatják, egy-egy klasszikushoz kapcsolódó saját írásukkal. A klasszikusokat zenében hallhatja a közönség a Kaláka együttestől, ezekre reflektálnak a művészek a jelenlévő kortrsak verseivel. Az est moderátora: Kukorelly Endre költő, író, Vass Tibor költő, és Kinizsi Ottó színész, esztéta.
  
  21:00 Momentán Társulat RögvEst költészet!
  A Versszínház nyitóelőadása: interaktív, improvizációs színházi játék a közönség ötletei alapján, a Rubophen támogatásában
  
  A cél a szórakoztatás és a nézők kreativitásának, fantáziájának felcsigázása. Elég, ha hozol egy tárgyat, mondasz egy helyszínt vagy egy foglalkozást, netalántán mutatsz egy mozdulatot és mi már játszunk is tovább. Ezúttal az alkotás, az érzések megfogalmazása, a logika tudománya és a költészet művészete mozgatja a társaságot. Momentán verselnek, improvizálnak. Pörgős helyzetfelismerések, frappáns szituációk, váratlan megoldások, mindez csak egyetlenegyszer, megismételhetetlenül, a VersFesztivál első napján! Egy este alatt járhatsz lakatlan szigeten és a Himaláján, részt vehetsz disznóvágáson, rád támadhatnak űrlények, megtalálhatod a NAGY Ő-t egy holdkóros sintér személyében és végigizgulhatod a homokvárépítés olimpiai döntőjét. Sőt, a szimpla, mindennapi helyzetek is új színben tűnhetnek fel - mindez csak rajtad múlik. És a versen, ami itt születik. És nem fáj. Mintha Rubophent szednél...
  
  Október 14. kedd
  
  14:00 Versszínház (versenyprodukciók)
  előadóestek, performanszok, versre adaptált mozgásszínházi előadások, műhelyprodukciók
  
  20:00 Verszene az éjszakában (versenyprodukciók)
  vers- és világzenei koncertek válogatott zenekaroktól
  
  22:00 Lovasi András és zenekara, Lackfi János és Heidl György verskoncertje
  közreműködik: Vedres Csaba (zongora, After Crying-alapító), Szabó Attila (gitár, Csík Zenekar), Drapos gergő (basszusgitár), Gáspár Gergő (dob)
  
  Különleges találkozások eredménye az a Hangzó Helikon sorozatban megjelent album, amelyen Lovasi András énekli Heidl György zeneszerző (eszmetörténész, egyetemi oktató) Lackfi János verseire írt dalait. A kortárs költő és két nemzedéktársa füstös-merengős, itt-ott egészen amerikai ízű, helyenként jazzel bolondított produkciót hozott létre (Pesti Műsor), amely a mai negyvenesek keserű-ironikus, de nem reményvesztett világszemléletében fogant. A koncertműsor a lemezhez képest újdonságokkal is szolgál, hiszen valódi szupergroup áll színpadra. Lovasi András most csak énekel, Heidl György akusztikus és elektronikus gitáron játszik, a zongoránál az After Crying-alapító, ma már főként akusztikus zenét komponáló és előadó Vedres Csaba ül, gitáron közreműködik az egyébként virtuóz hegedűsként ismert Szabó Attila, a Csík Zenekar prímása, az alapokat pedig két fiatal tehetség biztosítja, Drapos Gergő basszusgitáros, valamint Gáspár Gergő dobos. A műsor kiegészül Lovasi András, Vedres Csaba dalaival, valamint Heidl Györgynek a lemezen nem hallható szerzeményeivel.
  
  Október 15. szerda
  
  14:00 Versszínház (versenyprodukciók)
  előadóestek, performanszok, versre adaptált mozgásszínházi előadások, műhelyprodukciók
  
  20:00 Verszene az éjszakában versenyprodukciók
  vers- és világzenei koncertek válogatott zenekaroktól
  
  22:00 Maffia-Klub Karafiáth Orsolya és művészbarátainak koncertje
  Karafiáth Orsolya első regénye, a Maffia-Klub besorolhatatlan műfajú zenei kísérő albumának koncertje exkluzív szövegekkel, sztárvendégekkel, az operától a swingen, a ska-n, blues-on át a punkig...
  
  Karafiáth Orsolya költőnő első regényét, a Maffia-Klub c. könyvet egy besorolhatatlan műfajú zenei CD kíséri, melyen az operától a swingen, a ska-n, blues-on át a punkig a legkülönbözőbb műfajú trackek találhatók. A projekt egyedülálló: a szerző megírta a regény tizenkét női szereplőjének dalát, és ezek megzenésítéséhez tizenkét zenekart kért fel (többek között a Kaukázus, az Illúzió, a Grand Hotel Budapest, a Kistehén Tánczenekar is közreműködik a lemezen).
  
  Október 16. csütörtök
  
  14:00 Versszínház (versenyprodukciók)
  előadóestek, performanszok, versre adaptált mozgásszínházi előadások, műhelyprodukciók
  
  21:00 Győrei Zsolt Udvariatlan szerelem
  Obszcén trubadúrok 18 éven felülieknek!
  Szereplők: Csórics Balázs, Fekete Linda, Horváth Andor, Bakos-Kiss Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatói
  
  Ha a középkori szerelmesekről csak a kardját csörtető Lancelot jut eszébe, akkor ne átalljon egy kiadósat csodálkozni. Jöjjön el a Spinoza barátságos, félhomályos nézőterére, és hallgasson olyan merész, vaskos, pajzán, obszcén, fülledt, az érzékiségtől a túlcsordulásig elcsöppenő verseket, melyek hallatán a hölgyek vére az arcukba tódul, az uraké meg merőben másfelé. A fiatal tollforgatók kötetben is megjelent fordításainak esszenciáját a Színművészeti Egyetem muzsikás kedvű, élénk fantáziájú növendékei kürtölik világgá.
  
  22:00 Eszenyi Enikő, Darvas Ferenc A gyönyörben nincs középút...
  Az ismert színésznő önálló estjén kortárs költők: Rakovszky Zsuzsa, Tóth Krisztina, Karafiáth Orsolya, Nagy Gabi, Forgách Zsuzsa, Kiss Judit Ágnes és fe Lugossy Laca költeményeit valamint Darvas Ferenc és Melis László dalait adja elő utánozhatatlan stílusban. A zongoránál: Darvas Ferenc.
  
  Október 17. péntek
  
  14:00 Versszínház (versenyprodukciók)
  előadóestek, performanszok, versre adaptált mozgásszínházi előadások, műhelyprodukciók
  
  Október 18. szombat
  
  10:00 Klasszikus és Kortárs Versmondó Szalon
  versmondó verseny kortárs szerzők, évfordulós klasszikusok és a Nyugatosok verseivel
  
  10:00 Versszínház (versenyprodukciók)
  előadóestek, performanszok, versre adaptált mozgásszínházi előadások, műhelyprodukciók (a Versmondó Szalonnal párhuzamosan)
  
  20:00 Csillagszálló sztárok a hajléktalanokért
  az Oltalom Karitatív Egyesület és a Magyar Versmondók Egyesületének jótékonysági pódiuma írókkal, költőkkel és előadóművészekkel
  
  A Csillagszálló az Oltalom Karitatív Egyesület formabontó kiadványa, melynek létrehozásával az intézmény célja, hogy egy újabb vonatkozásban segítsen a hajléktalanokon. Az újság árusítása nem pusztán munkalehetőséget biztosít számukra, hanem alkalmat a kapcsolatfelvételre és önmaguk elfogadtatására. A lap terjesztői a csillagszálló lakói valódi értékkel ajándékozzák meg az olvasókat. Tematikus számaiban a szépirodalmi, publicisztikai és szociográfiai írások mindig egy-egy szociális kérdést járnak körül. A szerzők, Mezei Anna és Schüttler Tamás, Tamás Zsuzsa és Karafiáth Orsolya, Péntek Orsolya és Kempf Zita költők, Csikós Attila, Nagy Bandó András és Bächer Iván.
  
  Október 19. vasárnap
  
  10:00 Klasszikus és Kortárs Versmondó Szalon
  versmondó verseny kortárs szerzők, évfordulós klasszikusok és a Nyugatosok verseivel
  
  10:00 Versszínház (versenyprodukciók)
  előadóestek, performanszok, versre adaptált mozgásszínházi előadások, műhelyprodukciók (a Versmondó Szalonnal párhuzamosan)
  
  17:00 Kultilevel marketing Németh Kristóf és Kinizsi Ottó eladja a díjakat!
  Kinizsi Ottó és Németh Kristóf a vers és a Kaleidoszkóp-díjak eladására vállalkoznak, a multilevel marketing eszközeivel. Közben számos fellépő művész és a Momentán Társulat zavarja az előadást, ahogy azt kell egy hivatalos, ám annál felhőtlenebb GálaEsten...
  
  A Multilevel egy marketingrendszer, amely nem hagyományos értékesítési forma. Lényege, hogy az értékesítés személyesen és több szinten történik. A rendszer egy független termékforgalmazókból álló hálózat, mely a terméket vagy szolgáltatást közvetlenül direkt módon juttatja el a fogyasztókhoz. Alapötelete: egy termék elégedett fogyasztója a terméket továbbajánlja, ezért jutalékot kap, s amennyiben azok, akiknek továbbajánlotta szintén sikeresen továbbajánlják a terméket, azok jutalékából is jutalékot kap. Két sztárszínész: Kinizsi Ottó és Németh Kristóf a vers és a Kaleidoszkóp-díjak eladására vállalkoznak: kultilevel marketing című programjukban Kristóf az angol akcentussal beszélő verseladó vállalkozó; fordítója, tolmácsolója Ottó, együtt bizonyítják a közönség és sztárvendégek aktív részvételével, hogy a vers adható és eladható. Mindez fergeteges humor, felhőtlen szórakozás és profi marketing kíséretében, értékeléssel és díjátadással!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. február 6.
Stick To Your Guns, Bodysnatcher, Elwood Stray, No Cure a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
2025. február 7.
Halos Over Europe 2025 - The Halo Effect / Pain a Barba Negra-ban
2025. február 8.
Paganfest a Barba Negra Red Stage-en
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bogányi Tibor karmester 50. születésnapját ünnepli
Cseh mesterművek a Müpában
Egy hét múlva premier Szász Júliával és Horváth Lajos Ottóval a Centrál Színházban
Bartók / Schönberg / Brahms – Kamarakoncert világhírű előadókkal a Zeneakadémia Nagytermében
Zene és irodalom töltötte be Lillafüredet: mesés helyszínen rendezték meg a Fesztivál Akadémia Budapest második téli fesztiválját, a II. Winterfestet
Bálint Norbert-László - Délibáb
Együtt – A Kelemen család
“Mozarttal segíteni lehet a világon”
 kiemelt 
Josh Smith Koncert Budapesten
  
Az amerikai blues gitáros a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után Budapestre is visszatér zseniális triójával

Artur Menezes az Analogban
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
Distant + Enterprise Earth: dupla deathcore lemezbemutató februárban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (1)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 volumefeeder    hammer of gods    structures    bonecrusher    stereotone    halocene    bonded by blood    szelíd teremtés    szerk....     leonardo dicaprio    carson coma    namtar    caliban    szabó balázs    paranormal activity    balatoni boli    hammerfall    alice in chains    wendigo    kóbor angyal    volumefeeder    hungarythm    another dawn comes    chris pine    unleashed  

r42
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!