beszámoló [koncert]  2008. szeptember 23. kedd   15:41

nincsen hozzászólás

  Az ősz egyik legjelentősebb eseményének ígérkezett death metal fronton a stílus egyik császárának (fáraójának) számító Nile budapesti koncertje. Az amerikai banda legutóbb 2006 tavaszán lépett fel hazánkban, szintén az A38-as hajó gyomrában, és az akkori csúcsminőségű produkció, valamint a lemezen tapasztalt hibátlan teljesítményük nagy várakozást és egyben elvárást támasztottak a mostani koncertjükre. Az előttük fellépő svéd Grave és az osztrák Belphegor zenéje szintén nagy érdeklődésre tart számot, így egy kihagyhatatlan estének bizonyult szeptember 3 a death metal stílus hívei számára.
  Sajnos jelentős csúszás hosszabbította meg a várakozás perceit, amely a turnébusz meghibásodásának volt köszönhető. Ezen incidens okozata az eredetileg meg sem hirdetett szerb Amon Din koncertjének elmaradása volt, amely láthatólag senkit nem érintett érzékenyen.
  
  Az osztrák Belphegor black/death metal muzsikája kezdte meg az este zenei felhozatalát. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy én nem túlzottan rajongok a zenéjük iránt, és az eddigi fellépéseik sem tudtak meggyőzni ennek ellenkezőjéről. A mostani fél órás koncertjük egy korrekt produkció volt, megbízható minőségben prezentálták számaikat. Bár a hangzás nem volt a legfényesebb: a kicsit erőtlen összkép mellett a gitárok is elég halkak voltak. Ennek ellenére nagy vehemenciával és színpadi jelenléttel játszottak, és a látványra is adtak: az utolsó számnál felkerült egy fekete, szegecses bőrsapka az énekes/gitáros Helmuth-ra, amely mosolyt csalt a legvérmesebb underground arcokra is. A programjukat változatosan válogatták össze: több albumról is terítékre kerültek dalok, például hallhattuk a Lucifer Incestus, a Hells Ambassador, a Sein Todt In Schwarz című dalokat, valamint a Bandage Goat Zombie című új album három tételét. Egy korrekt koncertet adott a Belphegor, de továbbra is az átlagos bandák kategóriájába sorolnám be őket.
  
  Az old-school death metalt játszó svéd Grave már jobban megdobogtatja a szívemet, és ennek egy része a stílus szeretetének köszönhető. Az 1990-es évek eleji Grave, Dismember, Entombed, Unleashed anyagok a stílus alapkövei közé tartoznak, valamint mindegyik banda ezután is zsigeri, koszos, old-school műveket alkotott és alkot ma is. Nyáron szerencsém volt megtekinteni a Grave-et az osztrák Kaltenbach fesztiválon, és ott egy brutális hangzással megtámogatott zord hangulatú death metal koncertet adtak. Itt is ezt vártam, és ugyan a hangzás nem volt olyan brutális, valamint a játékidő sem volt túl hosszú, egy jó Grave előadásnak lehettünk részesei. A fél órás fellépés műsorát a pár új dal mellett főként a régi klasszikus számok alkották. Hallhattuk a Youll Never See album címadóját, a Soulless-ről a Turning Black-et és a címadót, valamint az Into The Grave című első lemez Deformed és Into The Grave című számait. Az idén kiadott Dominion VIII-ről két dal hangzott el: az A World In Darkness és a Bloodpath, melyek teljes mértékben felérnek a régi dalok minőségéhez. Ola Lindgren frontember/gitáros és két zenésztársa meggyőző erővel és magabiztossággal adták elő a brutális szerzeményeket, a koncert egyetlen hibája a kicsit erőtlen és halk gitárhangzásból adódott. A Grave most is egy zeneileg és hangulatilag kiváló koncertet adott. Remélhetőleg legközelebb főzenekarként jutnak el hozzánk, és hosszabb műsort tudnak prezentálni.
  
  Az amerikai Nile a kortárs death metal egyik legkiemelkedőbb bandája, az egyiptomi tematikájú muzsikájuk olyan hangulati és minőségbeli többlettel bír, amelyet nagyon kevés zenekar mondhat el magáról. A változatos, komplex, egyéni és egyben fogós témáik elrepítik a hallgatót a fojtogató, levegőtlen katakombák mélyébe, a rabszolgákat dolgoztató, kegyetlen egyiptomi múltba, a sokszor haragos és kíméletlen istenek világába. A Nile muzsikája élőben is egy mindent elsöprő erejű egyiptomi forgószélként söpör végig a hallgatóság hallójáratain. Így történt ezúttal is: az Annihilation Of The Wicked albumon szereplő Sacrifice Unto Sebek olyan erővel és brutalitással dörrent meg a hangfalakból, hogy egyből mindenki a Nílus parton érezte magát a Duna helyett, és szinte akaratlanul leborult a színpadon celebráló hangszeres uralkodói előtt. Karl Sanders és Dallas Toler-Wade gitárosok fogós, precíz gitárriffjei és elbűvölő szólói mellett külön figyelmet érdemel George Kollias páratlan dobolása, amelyben a folyamatosan dübörgő blastbeatek mellett a lassú, döngölős témák erőteljessége is érvényesül. A brutális hörgések megtestesítője nem egy személy a bandában: Sanders mester mellett Dallas Toler-Wade és a szintén kiválóan teljesítő, hosszú haját többször pörgető Chris Lollis basszusgitáros is kiveszi a részét belőlük. A kiváló, lemez minőségű hangzás mellett a hangulat is kirobbanó volt: a számok közbeni vastaps, rajongás és éltetés láthatóan különösen jól esett a zenészeknek, Dallas többször is megköszönte a támogatást, valamint Karl is folyamatos mosolygással, jókedvvel varázsolta elő hangszeréből a pompás gitártémákat. A koncertprogram változatos volt, bár a fellépés mindössze egy órás időtartama miatt sok kedvenc kimaradt a műsorból. A tavaly megjelent Ithyphallic-ról elhangzott a The Essential Salts, a címadó dal, valamint a hihetetlenül hosszú címmel ellátott Papyrus Containing the Spell to Preserve Its Possessor Against Attacks from He Who Is in the Water. Az Annihilation Of The Wicked-ről a címadó mellett csak a Sacrifice Unto Sebek-et hallhattuk, az In Their Darkened Shrines-ról az ólomsúlyú, fojtogató Sarcophagus-t és az utolsó számként nagy örömömre eljátszott monumentális Unas Slayer Of The Gods-ot játszották. Ezen kívül már csak a Black Seeds Of Vengeance album két tétele került megidézésre: a The Black Flame és a koncertprogram szerves részét képező Black Seeds Of Vengeance. Az Amongst The Catacombs of Nephren-Ka című debütáló lemezről semmi sem hangzott el, sok jelenlévő nagy bánatára. Az egy órás játékidő után a közönséggel pacsizva, hosszan búcsúzkodva tűntek el a zenészek a színpadról, de ráadásra sajnos már nem került sor. A kíméletlen, álleejtős erődemonstrációnak tehát összesen egy hibája volt, már ha ezt hibának lehet felróni: a rövid műsoridő. Ez lehet, hogy a turnébusz problémájának köszönhető késésből adódott, de szerintem akkor is belefért volna még minimum 1-2 szám. Ettől eltekintve egy tökéletes koncertet hallhattunk és láthattunk, ilyennek kell lennie egy death metal fellépésnek.
  
  A Nile ismét bebizonyította, hogy rászolgál az őt körülvevő elismertségre. Egy nagyon különleges banda, melyet mindig élmény megtekinteni. Most is így történt, és a hajóból távozó elégedett, pozitív élményekkel gazdagodott közönség is erről tanúskodott. A Grave és a Belphegor is kitett magáért, de ez az este a Nile-ról szólt. Mint ahogy remélem, még több ilyen „nílusi” este is lesz Budapesten, csak legközelebb másfél órában szeretném hallgatni a brutális egyiptomi death metal témákat.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: