hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
magazin [pályázat]  2008. szeptember 15. hétfő   13:22
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ismét útjára indítja dalversenyét a 90.9 Jazzy Rádió!
Jelentkezési határidő: szeptember 20.

  A 2007-es verseny sikerén felbuzdulva ebben az évben is új, hazai szerzeményekkel szeretné bővíteni zenei repertoárját a magyar jazzrádió, a 90.9 Jazzy. A minőségi nemzeti jazz hangsúlyos szerepeltetése mellett elkötelezett rádió úttörő célkitűzését igazolta az is, hogy a közelmúltban több, a magyar dal népszerűsítésére hivatott kezdeményezés indult el.
  
  A múlt esztendőben első alkalommal megrendezésre került Jazzy dalverseny kapcsán elmondhatjuk, hogy a szakma felvette a kesztyűt, és a vártnál lényegesen több pályamű érkezett, szám szerint 89 előadótól 190 dal, ami a jazz műfajában rendkívül kiemelkedő eredmény. A dalok többsége nagyon magas színvonalú volt, amit az is bizonyít, hogy a kiírás szerinti 30-as döntős mezőnyt 43 dalra bővítették. A nyertesek pedig - a két eredetileg nem tervezettel együtt - hat kategóriában kerültek elismerésre:
  
  A legjobb hangszerelés: Holló Aurél: Moments
  Legjobb zeneszerző: Sárközy Fanni (Mizar: Újra a Parton)
  Legjobb hangzás: Juhász Jack Attila-Lombos Márton-Bársony Bálint-Náray Erika: Sir Jones a mennybe megy
  A két eredetileg nem jelölt különdíj:
  Legjobb angol nyelvű felvétel: Rostás Regina: So You Think
  Legjobb szólista: Sárik Péter (Juhász Ildi: Ha legközelebb látlak)
  A zsűri a pályamunkák magas színvonala miatt nem egy, hanem két első díjjal jutalmazott:
  A Jazzy dalverseny 2007 nyertesei:
  Mizar: Újra a parton
  Juhász Jack Attila-Lombos Márton-Bársony Bálint-Náray Erika: Sir Jones a mennybe megy
  
  Szeptember 20-ig várja a Jazzy a pályaműveket eredeti, hanghordozón még meg nem jelent hangfelvételeket postacímére, a szakmai zsűri, valamint a közönség szavazatai alapján pedig októberben derül ki, hogy ki kapja a közel 10 millió forint értékű fődíjat. A jazz műfaján belül stílusmegkötés nélkül pályázhatnak a dalszerzők, előadók, a klasszikusoktól egészen a legmodernebb irányzatokig.
  Ha a beküldött dal a Jazzy zenei arculatába illeszthető, úgy a rádió azt műsorára tűzi, a fődíj nyertese pedig 10 napot tölthet a Tom-Tom stúdióban, értékes kommunikációs csomaggal gazdálkodhat a 90.9 Jazzy és parnerei jóvoltából. A pályázatot követően egy gála keretében élőben is szeretné a rádió bemutatni a legsikeresebb előadókat, a fődíj és a különdíjak - a legjobb zeneszerző, legjobb hangszerelés, valamit a legjobb hangzású dal nyerteseit.
  
  Téma
  
  Minden zene, amelyet megérintett a jazz. A jazz különböző válfajai, a klasszikusoktól a legmodernebb irányzatokig, vagyis swing, bebop, smooth-jazz, latin jazz, e-jazz, jazz-rock, egyéb fúziós műfajok, és olyan rokon műfajok, mint a soul, a blues.
  
  Határidők
  
  Jelentkezés és hanganyagleadás: 2008. augusztus 1 szeptember 20. között Eredményhirdetés és díjátadó: 2008. október 12.
  
  Nyeremények
  
  -Tom -Tom Studióban 10 nap stúdióidő (www.tomtom.hu)
  100 darab szpotmegjelenés a 90.9Jazzyben 6.000.000.Ft értékben, amely a zenekar saját albumának vagy koncertjének népszerűsítésére fordíthat.
  
  - A győztes zeneszám kiemelt ismétlésű játszása a 90.9 jazzy-ben
  
  - Interjúbeszélgetés a zenekarral a Jazzy Hungarikum című műsorban Interjúbeszélgetés a zenekarral a Jazz Kovács műsorban
  
  Nevezési feltételek
  
  Minden olyan előadó vagy formáció nevezhet, amelyben legalább egy magyar előadó szerepel. A dalok lehetnek instrumentálisak vagy vokálisak, amennyiben vokálisak, úgy magyar nyelvű felvételt kérünk amennyiben többnyelvű, úgy szerepeljen benne a magyar nyelv is.A dalok lehetnek új szerzemények vagy átdolgozások,melyek hanghordozón korábban kereskedelmi forgalomba nem kerültek.Egy előadó vagy formáció maximum 3 dallal pályázhat. Kérjük, hogy (a dalok hosszúságánál) rádióbarát verziót készítsenek. Nevezési díj nincs!
  
  Hanganyag leadás
  
  A zenei hanganyagokat kizárólag audio CD formátumban a 1024 Budapest Ady Endre u. 24 címre kell eljuttatni a Magyar Jazz Rádió kft-nek. A CD-re írják rá az előadó nevét a dal (dalok) címét, szerzőjét, hangszerelőjét, az előadó (vagy képviselője) telefonszámát. A CD-hez mellékletként küldjék el a Jelentkezési lapot (zenekar nevét, elérhetőségét, tagjainak nevét és rövid bemutatkozóját).
  
  Elbírálás
  
  A dalversenyen egy győztest hirdetünk. A döntést a 90.9 Jazzy munkatársai, valamit László Attila jazz gitáros, zeneszerző hozzák. Különdíjjal jutalmazzuk a legjobb zeneszerzőt, legjobb hangszerelést, valamit a legjobb hangzású dalt.
  
  Az elbírálás kritériumai
  1. Kreatív zenei ötletek, egyedi szerzői megoldások
  2. Zenei főtéma, szövegtartalom, fonetika
  3. Egyéni stíluselemek
  4. Szerkezeti-, formai egység, hangszerelés
  5. A 90.9 jazzy profiljába illő zenei felfogás, korszerű hangzás Improvizációk színvonala
  
  További információ:
  Magyar Jazz Rádió Kft.
  1024 Budapest, Ady Endre u. 24.
  Tel./fax: +36 1 7876992
  e-mail: jazzy@jazzy.hu
  www.jazzy.hu



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Jazzy

 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Idén is a fesztiválszezon egyik unikuma lesz a Denagyvilág, amit második alkalommal rendeznek meg Szigetmonostoron
Kultúrák találkozása a zenében - María Toro, Daniele di Bonaventura és Mogyoró Kornél koncertje
Falra fel! plakátaukció és pop-art kiállítás Marczibányin
HangFeszt – Minden, ami zene, minden, ami érték
Egy este, egy koncert, három barokk orgona
Különleges játékélményt nyújt az autista gyerekeknek a Hot Wheels® új kisautója
Erdős Virág, Háy János, Krusovszky Dénes, Puzsér Róbert, Szentesi Éva és Vecsei H. Miklós májusban a Tavaszi Margón
7. DADABÁNYA Underground Művészeti Fesztivál
”Egy újabb kiemelkedő fejezet kezdődik a Budapest Park történetében” - látványos fejlesztésekkel indul a tizenharmadik évad
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 everwood    cripper    temple balls    boz cordolla    grieved    prostitute disfigurement    winter    white wizzard    aetarnam    electric callboy    guns n’ roses    skálmöld    metalcamp    rockélet    intim torna illegál    atkinson    eyes set to kill    zoolander 2    friendly fires    jack nicholson    vizet az elefántnak    coen    ziskó    zach galifianakis    motörhand  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!