hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
interjú [hazai hangok]  2008. augusztus 25. hétfő   10:10
nincsen hozzászólás

szerző: Billentozet
Gyöngyvér


  1. Ha valaki a zenekar alakulása óta nyomon követi pályafutásotokat, az észrevehette, hogy az akkori zenekarból ketten maradtatok ős tagok, mégpedig Csabi és Mazi. Miért volt szükség ennyi tagcserére? Milyen módon találtatok rá az új tagokra? Bemutatnád a zenekart az új felállásban?
  
  A tagcserére szükség volt, már nem mindenki volt partner a közös zenélésben, így volt, aki kiszállt, illetve volt, akit mi kértünk meg, hogy máshol folytassa tovább. Viktort hirdetés útján találtuk meg, vagyis ő minket nagy szerencse Eriket a korábbi zenekarában, a Drunken Illusions-ben hallottam először, egy közös koncert alkalmával. Akkor nagyon megtetszett a hangja, a kiállása, így amikor úgy alakult, adta magát a dolog, hogy őt fogom megkeresni. Bazsi kisegített minket két koncerten is, amikor Gyuri már nem volt a csapatban, nagyon megkedveltük, így amikor kiderült, hogy Bence nem válik be, mint csapattag, azonnal megkerestük.
  
  2. Sok rajongó siratta Tomi távozását. Hogy érzitek a rajongók így is kiállnak mellettetek, hogy új énekes van a Gyöngyvér élén? Mennyiben másabb Erik, mint az elődje?
  
  Ez egy érdekes kérdés, méghozzá azért, mert a váltás óta nagyon sok rajongóval váltott e-mailt a zenekar, írtak a fórumunkra vagy akár beszélgettünk személyesen a koncerteken. Egyik esetben sem hallottunk senkitől sem olyat, hogy bánná Tomi távozását, sőt, éppen ellenkezőleg. Erik eddig mindenkinek tetszik, megkockáztatom, hogy emberileg, a hozzáállása és a kiállása alapján jobban is bejön, mint elődje. Számunkra egy minőségi váltás történt: végre van egy igazi frontemberünk, akivel lehet együttdolgozni, igazi barát, értelmes ember, és figyel arra, hogy mi az, ami jó a zenekarnak. Erik a Gyöngyvér igazi hangja, efelől nincs kétségem.
  
  3. Idén jelent meg a második nagylemezetek Világok Virága címmel. Milyen volt a fogadtatása? Koncerteken mennyire vevő rá a közönség? Mennyire volt szerencsés, hogy a lemez megjelenés után már másik énekest kellett keresni a zenekarba?
  
  Ilyen esetben sosem szerencsés énekest cserélni, de van, amikor muszáj. A koncerteken jól veszik a lapot az emberek, főleg a Megálmodtalak, Bíbor Fátyol és Jázmin kertek hármast. A lemez fogadtatása jó volt, kritika csak az ének részeket illette, tekintve, hogy vannak gyenge pontok ebben a tekintetben. Így legalább volt még valami, ami alátámasztotta, hogy jól döntöttünk, amikor úgy határoztunk, hogy a váltás mellett tesszük le a voksot.
  
  4. Már a nyár utolsó hónapját tapossuk, és ti nem egy fesztiválon jártatok. Melyik volt számotokra a legjobb?
  Amire leginkább készültetek az az Alhana-camp volt, de a technika ellenetek játszott. Mi volt a probléma? Mennyire voltak vevők az Alhana tábor lakói a Gyöngyvér zenéjére? Mi a véleményetek az Alhana-táborról és az ott táborozókról?

  
  Az Alhana tábor egy nagyszerű hely, mondom ezt úgy, hogy én sem először jártam ott. A közönség, az emberek, mindig nagyon kedvesek, figyelmesek. Idén a technika ellenünk játszott, nem tudtunk teljes műsort adni, ennek ellenére pozitív visszajelzéseket kaptunk. A zenénk, úgy érzem, érdekelte az ottlévőket
  A legjobb fesztivál idén a Hegyalja és a Sziget volt. Mindkettőn remek közönségnek játszhattunk, ráadásul a technika, a hangzás is kiemelkedően jól sikerült mindkét helyen.
  
  5. Lassan vége a nyárnak, és mire ez a cikk megjelenik, vége van minden fesztiválnak. Mit éreztek milyen volt a magyar fesztivál felhozatal? Melyik az a fesztivál, amelyikre még szívesen elmennétek és melyek azok, amikre nem szívesen emlékeztek vissza?
  
  Jó volt a felhozatal, ma már számos minőségi fesztivál van az országban. Bármelyikre szívesen megyünk, nem tudnék rosszat mondani, idén csak a Rockmaraton maradt ki, de nyílván ez is okkal történt. Egy fesztivál van, amire nem szívesen emlékszem vissza, de ez legyen titok, hogy melyik
  
  6. Mit gondoltok, mennyi esélyetek van külföld felé is nyitni? Vagy előbb szeretnétek a magyar füleket a zenétekre hangolni?
  
  Igyekszünk megtenni mindent, hogy a magyarok elfogadjanak minket, és értékeljék azt, hogy nem egy külföldi banda magyar kópiája vagyunk, ráadásul saját szövegekkel szeretnénk elérni mindezt. Még idő kérdése, hogy kiderüljön, mennyire nyitnak felénk az emberek. Külföldet úgy érezzük, van értelme megpróbálni. Ősszel ez is kiderül majd.
  
  7. Mennyire változott meg a dalszerzés módja mióta az új felállás van? Ugyanúgy te írod a szöveget is vagy a többiek is besegítenek?
  
  A dalszerzés mit sem változott. Én megírom a dalt és a szöveget, aztán átbeszéljük, hogy ki, mit gondol róla, és lemezre való dolgot lehet-e belőle kihozni.
  
  8. A honlapotokon olvastam, hogy lesz egy önálló lemezbemutató koncertetek az Avalon Clubban, amire minden bizonnyal nagyon készültök, hisz van egy kis promo video is a koncerthez. Mit lehet erről a koncertről tudni? Mennyivel lesz másabb, mint egy átlag koncertetek?Már nem egy helyen megjelent, hogy kik lesznek a vendégzenekarok. Mit lehet erről tudnunk? És miért rájuk esett a választásotok? Miért érdemes a rajongóknak elmenni erre a nem mindennapi koncertre?
  
  Közel 90 perces koncertet fogunk adni, vendégénekesekkel és a VIADANA kamarakórussal közösen. Elővesszük mindkét lemezünk nagy részét és játszunk 1-2 különlegességet is. Az előzenekarokat a Clubbal közösen választottuk ki, mind nagyon jó bandák, ezért játszanak ők is ezen a fesztiválon.
  
  9. Mi a célotok a zenéléssel?
  
  Jól érezni magunkat, és adni valamit az embereknek, akik minket hallgatnak. Jó bulikat csinálni. Megélni ebből nem hiszem, hogy lehet de ki tudja nem igaz?
  
  10. Mik a jövőbeli céljaitok, terveitek?
  
  A célok: szeptember 27., aztán koncertek, aztán és közben harmadik lemez, valamint angol nyelvű anyag készítése, és persze új klip, vagy klipek forgatása.
  
  11. Következő koncertidőpontok?
  
  Folyamatosan folyik a szervezés a háttérben, és örömmel mondhatom, ha minden jól megy, nagyszerű koncertek várhatóak a közeljövőben is. Hogy mikor és hol, az időben kiderül



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Gyöngyvér

Myspace

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Dübörgő lóerők és a lélek – interjú Dolhai Attilával
Interjú az Auraleak vokalistájával, Hex-szel
A Barba Negra új helyre költözik!
Interjú az Ǝ.N.D. zenekarral
Nest of Plagues interjú: Közös tetoválás és fűnyírás, mint hobbi
Megjelent a Lélekhelyek kislemez: interjú az Illetve zenekarral
Talk2night: új nagylemez, új videóklip és interjú
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről
Drawing interjú: „Egy hardcore koncert maga egy sport, egy kemény meccs, ha azt akarod, hogy igazán üssön a dolog!”
”Egy sokkal érettebb, úgymond felnőttebb Punnany vagyunk” – interjú Meszes Balázzsal a PunnanyMassif énekesével
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 flowers of whores    the kooks    anthony hopkins    george benson    alice cooper    legacy festival    holy man’s glory    yelowcake    rainbow    mando diao    before the dawn    arcok az efottrol    trousers    rollins band    joseph gordon-levitt    haw    full of hell    complette failure    draconian    crushing caspars    rite    pomogácsok brutal monsters    wind rose    nick holmes    summer nights  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!