beszámoló [koncert]  2008. augusztus 22. péntek   12:28

nincsen hozzászólás

  Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy videó klip. Szerepelt benne egy fekete srác, rasztahajjal, félmeztelenül, bőrkabátban, sebhellyel az arcán. És azt énekelte, hogy: But we´re never gonna survive, unless... We get a little crazy Megjegyeztem a nevét: Seal. 1990 óta sok-sok változáson ment keresztül, s mára ő lett a megtestesült elegancia, laza, megnyerő férfi, egy német szupermodellel az oldalán. Plusz két közös bébivel.
  
  Seal másodszor látogatott kis országunkba, legutóbb 3 éve láthatták a szerencsések az Arénában. A nevezetes augusztus 20-ai tűzijáték, és az elázott, s így elmaradt Whitesnake óta a koncertszervezők az időjárás jelentéssel fekszenek és kelnek. A szabadtéri teltház átköltözött egy sokkal nagyobb helyre, ahol kényelmesen, bár kissé szurkolói hangulatban várhattuk a kezdést.
  
  A turné apropóját az új album adta, de titkon mindenki remélte, hogy Seal a már jól ismert slágerekkel kápráztat el bennünket. Felcsendültek az első hangok, és két fiatal gitáros jelent meg a színen, fekete öltönyben, nyakkendőben, hátul pedig a dobos kezdett rá. A tavaly megjelent System első dalával, az If It´s In My Mind, It´s On My Face-szel indítottak. Be kell, hogy valljam, nehezen tudtam a zenére figyelni, mivel az időközben színpadra lépő, közel két méter magas fekete férfi, talpig fehérben teljesen lekötötte a figyelmem. És a hangja! A stúdióban felvett albumhang és a valódi énekhang között semmi különbség. Ugyanaz a kellemes, borzongató tónus, amivel az egész világot meghódította; semmi kétség, megérdemelten. A következő dal, az Amazing, nagy siker az új anyagról, klip is készült belőle. A koncert hangulata egy belvárosi, elit szórakozóhelyre emlékeztetett; mellettem négy jól fésült, 30 körüli srác hangoskodott, kissé becsípve, a jól ismert egyet jobbra, egyet balra tánclépést alkalmazva. De az őrület valahogy hiányzott.
  
  Ám Seal nem bízta a véletlenre, hiszen a korábban Adamskivel tálalt Killerrel izzította tovább a hangulatot. Ezt a dalt George Michael is feldolgozta, ismerjük mindannyian: Papa was a Rolling Stone És ha már így belemelegedtünk, jöhetett a lírai Loves Divine, amely egy visszafogott lassú táncra és együtténeklésre invitálta a közönséget. Új szám következett (a címére nem emlékszem), ami az én ízlésemnek kissé diszkós. Talán nem ez a megfelelő szó, de az egész új albumból hiányzik az a laza, kissé funk-os, blues-os íz, ami ez előzőeken megvolt. Nem érdekes, a közönség önfeledten táncolt. És táncolt Seal is, laza mozdulataival megőrjítette a csarnok női közönségét. Az első sorokban félájultan ropták a csajok, hiszen az énekes le-lekacsintott az ott állókhoz. Hatásos volt, az biztos.
  
  A színpadi díszlet öt videó-falból állt, melyeken a dalokhoz illő, jól megkoreografált animáció kápráztatott el bennünket. Profi megjelenés, profi hangzás, bár a helyszín fémcsarnok jellege sokat rontott az élvezeti értéken az alattomos visszhangra gondolok. A My Vision elhozta azt a látványt, amire azt mondtam: igen, ezért érdemes koncertre járni! A vizuális varázslat egy vetített fehér gömbbel kezdődött, amely egyszer csak terem méretűvé nőtt, jól kiegészítve a dal szövegét: Can you see my vision
  
  Most már tudom, érdemes az első sorban tolongani: történt ugyanis, hogy a The Right Life dallamára Seal megunta a szólótáncot, és felkért egy lányt a közönség soraiból. Kicsit megrendezett íze volt a dolognak, hiszen a barna szépség tűzpiros ruhában, magas sarkúban, divatos frizurával, cseppet sem visszafogottan, egy ritmusra mozgott az énekessel. Lám-lám, emberünk nem csak a szőke Heidikre bukik
  
  Azonban az est legkedvesebb pillanata az volt, amikor a Kiss From A Rose ballada refrénjébe Seal beleszőtte a szerelem szót magyarul. Először azt gondoltam, rosszul hallom, de újra és újra megismételte, és arcán széles mosollyal söpörte be a tapsot a dal végén. Új számok következtek, majd amikor a közönség soraiból többször felhangzott a krééézi felkiáltás, végre belekezdtek a legnagyobb slágerbe, amelyet még Jeff Scott Soto is elirigyelt, és elő is adott legutóbbi buliján, Budapest hajós klubjában. A Crazy-t a nézősereg egy emberként énekelte, és az est legnagyobb és leghosszabb tapsviharát is e dal kapta.
  
  Kis szünet következett, Seal átöltözött, s a következő nóta alatt fél tucat pólót dobott a közönség soraiba. Egy szó, mint száz, nagyszerű koncertet látott, aki eljött aznap este, jóllehet én abból a bizonyos őrületből még elbírtam volna többet is! Záróakkordként a Bring It On hangzott el, amit ötperces ünneplés és sok-sok köszönöm követett. Meg a szokásos: See you again, soon! Oké, rajtam nem múlik, gondoltam. Legyen úgy!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: