beszámoló [fesztivál]  2001. július 19. csütörtök   13:41

nincsen hozzászólás

   Nem nagyon akarok romantikus feneket kerekíteni ennek az egésznek. Csak hát vannak ezek a majdnem tökéletes pillanatok, a találkozás az állomáson, kapucniba menekülünk az eső elől, hajnali öt és másfél hónapja csak ez a csók, ez az átkozott, heves, esős-kapucnis, egymásba menekülős csók váratja magát. Meg például mikor ott a vasárnap, a forró, másnapos lassú folyású, és nem kell csinálni már semmit, csak megvárni, hogy megpuhuljon a csirke a sütőben, amikor már minden mindegy, de jó csak úgy lenni, heverni a higanyfolyású időben. Mint amikor este már túl vagyunk a vacsorán, mindenkinek megvolt az esti fürdés, az összes telefonhívás és kötelező üzleti rituálé a múlté, és csak az este maradt, hogy egyedül vagy kettesben végre ne legyen gond semmire, mondom, csak az este maradt meg az az egy (vagy kettő) ember, én magam, te magad, mi magunk, ti magatok.
  
   Hát ezért a jó pár felesleges sorért nem akarok romantikát vinni bele, pedig olyan jól esik néha, mint a jéghideg zuhany épp Tokajon, szombat délelőtt, mikor tele volt a zuhanyzó a kempingben, de a lány nagymamája beengedett minket a házába. Na ott az a jéghideg, abban a kicsi, kedves zuhanyzóban, a forgópados mosógép mellett. Bocs, nem bírom leállítani magam
  
   A Hegyalja fesztivál tehát Tokajon akár romantikus is lehetett volna. Sőt, tudod mit? Igenis az volt. Csak mert majdnem megvertek (Foglaltam a helyet az autónak, csak 10 percre kellett kihajtani a parkolóból, és jött az a kabriós faszi a 10 éves gyerekével, és azt hitte úgy jó fej, ha felpofoz amiért megkértem szépen, hogy máshol keressen magának parkoló helyet. Végül elhajtott, talán azt hitte begyulladt véreres és vérvörös jobbszemem láttán, hogy hülye kis narkós picsa vagyok, ozt még annyit sem érek.) de valamiért megúsztam. Csak mert alig találtunk sátorhelyet, de megoldottuk (az ösvény mentén pontosan másfél négyzetméteren). Csak mert péntek tizenharmadika csak ritkán van egy évben és most volt. Csak mert kivételesen pénzem is volt, úgyhogy mentolos cigire is tellett. Csak mert olyan jó kis koncert várt rám este, amilyben már hetek óta nem volt részem. Meg azért is, mert nekem ez volt az első Hegyalja fesztem, és különben is olyan jó csak kóborolni kicsit a kocsmák, színpadok közt. Meg mert félhold volt, tökéletes kis félkör, vörösen figyelte a mulatozókat, akik idén rengetegen gyűltek össze. Szóval igenis romantikus volt, még a viták miatt is, mert azok meg mindig megoldódnak. Van, aki szerint túl sokat jár a szám, vagyis inkább a klaviatúra az ujjaim alatt, de láthatjátok, hogy ez nem igaz, hisz most sem mondtam semmit.
   Hagyjuk is ezt.

   Inkább mesélek a videokameráról, amit egyébként nagyon praktikusnak tartok. Mert mindegy, hogy egy akármilyen fesztiválon mennyit iszik az ember (maradjunk csak az alkoholnál), mert úgyse fog emlékezni. A kamera meg segít. Elraktározni a vicceket, titkos jeleket, kínos szitukat. Meg a kamera az egy olyan, hogy ébreszti az egot. Az ember (és nem csak a részeg fajtából) rögtön beszélni, integetni kezd, meg megfejteni az univerzumot, kicsomózgatni az élet törékeny és kedves pókhálóit. Egyébként visszanézve a felvételeket azt kell mondjam, én nem tudnám megcsinálni. Nem tudnám megcsinálni, hogy pont rajtakapjam a megfelelő pillanatot. A pillanatot, amikor valaki nyugovóra tér a büfé mellett saját magába takarózva, vagy amikor épp összedől a pad egy kis ember miatt, aki egy nagy mellé szeretne leülni, de ez a terhelés már túl sok a rozoga szerkezetnek. Nem tudnék megtalálni senkit, aki barátját próbálja összekaparni a földről, és mikor ez nem megy, hátára veszi és úgy megy vele lepihenni. De szerencsére másnak ez megy. Ez a kamerázás. Például kicsi Cs.-nek. Akinek ezúton is gratulálok. Nekem csak az ment, hogy rávegyem a sztárokat, ugyan mutassák meg popsijukon feszülő alsójukat. Először mindenki tiltakozott, de mondom, a kamera az ébreszti az egot. De erről sajnos többet nem mesélhetek. Na nem mintha lenne mit. Csak mulattunk. Hajnalig a kocsmában.
  
   Másnap végre (a jéghideg zuhany után) elértük a strandot, amihez V. ragaszkodott, hogy aztán még a kislábujját se tegye a Tiszába. Aztán halászléztünk, és megáztunk a városban sétálva, emésztve. Este pedig megint fürödtünk egyet a koncertek előtt. Úgyhogy gyakorlatilag egész nap vízben mártóztunk.
  
   Visszatérve a romantikához: egy nap szerelmet engedélyeztem magamnak. Igen, talán ezért volt romantikus ez a feszt. Hogy kibe, mibe voltam szerelmes? A sörbe-borba, ami a kezembe, később a gyomromba került, T.-be, aki holt fáradtan talált meg minket, Cs.-be a fotósba, aki csodás képeket készített, L.-be, mert őt egyébként is nagyon szeretem. Szerelmes voltam még a pultos srácba, mert nekem adta a kávémhoz az utolsó tejszínt, és N.-be, amiért olyan jól érezte magát Á.-val. Szerelmes voltam az éjszakába, ami hűs lepelként takart el minket a hétköznapoktól, és szerelmes lettem a hajnalba, mert megtudtam, hogy a keszeg az valóban egy halfajta és egyébként is annyira szeretem, ha fél hétkor részeg emberek kiabálnak a sátram mellett. Aztán gyorsan zuhanyoztam egyet, lemostam magamról a romantikát, ittam egy erős kávét és készen álltam a sátorbontásra, meg arra, hogy visszatérjek a belváros dzsungelébe, a Király utca 54-be, hogy aztán lassú bealvás közben megnézzem a Millió dolláros hotelt, amit ezúton is ajánlok mindenkinek, mert remek film. A sárgadinnyéről pedig lemaradtam, pedig már annyira szeretném végre megkóstolni.
  
   A fesztiválról két tízperces híradó is készült amit a letöltéseknél nézhettek meg

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: