hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2004. november 24. szerda   16:35
nincsen hozzászólás

szerző: András
Cannibal Corpse, Spawn of Possession, Masqim Xul
2004. október 15., Szeged, Etelka sori Sportcsarnok

  A Cannibal Corpse állítólag amerikai zenekar, de innen Kelet-Közép-Európából úgy tűnik, inkább laknak a világ bármely más országában, mint ott. Ahogy Alex Webster a bőgő nyakán pókként korzózó ujjai közül a gyűrűsön időről-időre megvillan a karikagyűrű, óhatatlanul is eszembe szokott jutni: emlékszik-e még egyáltalán a hitvese arra, hogy van egy férje? Merthogy otthon nem gyakran jár az az amerikai ember, aki Magyarországon akár kéthavonta is képes megjelenni a zenekarával, az egyszer szent. A rajongók számára viszont nem a zenészek magánélete számít, hanem az, hogy a világ talán legintenzívebben turnézó bandája még két hónappal az előző fellépése után sem haknizni tér vissza egy-egy országba, úgyhogy aki teheti, az töprengés helyett menni fog legközelebb is (akár két hónap múlva is) megnézni őket, mert Cannibal Corpse-ból sosem elég. A Manowar kiad egymás után két dupla koncertlemezt, a Cannibal Corpse meg két hónap alatt kétszer bedarál élőben ők ebben (is) mesterek.
  
  Mellesleg pedig belezős szövegek ide, a grindcore/death-hívőkön kívüli társadalom által visszataszítónak tartott borítók oda az egyik legszimpatikusabb, leghiggadtabb társaság is az övék az egész metal színtéren, ezt a legkülönbözőbb módokon bizonyították már számtalanszor. Ezúttal például amikor megérkeztem a szegedi Etelka úti Sportcsarnok elé, az első két ember, akit megpillantottam, egy rajongó és a vele kedélyesen cseverésző Corpsegrinder volt. A civilben lófarkas, szemüveges figura jó öt-tíz percig nyugodtan beszélgetett a sráccal, mielőtt kezet nyújtott neki, és távozott egy-egy ilyen gesztus sokkal többet árul el a zenészekről, mint ha a színpadról magyaráznak arról, hogy nekik a közönség a legfontosabb.
  
  A vokalista ráérőssége persze nyilván annak is köszönhető volt ezúttal, hogy korán volt még, jó sokat kellett várni a kapunyitásig. A hosszúhajú-bakancsos tömeg szokás szerint könnyen feltalálta magát az ismerős helyzetben, úgyhogy a környékbeli közérttulajok kitolhatták egy kicsit a zárásidőt, és előhozhattak még néhány rekesszel a tegnap felbukkant, holnapra meg már el is tűnő Bösenhörpintager sörből, amit persze echte deutsche Brautradizion szerint gyártanak minimum seit 1826. Az érdekek találkoztak, az üzlet létrejött, a hangulat fokozódott, a szomszédos benzinkút mellékhelyiségének kulcsát meg egyre sűrűbben kéregették a gyanúsan egyformán feketébe öltözött alakok

  A kitartó és aktív várakozás közepette aztán egyszer csak felpattant a sportcsarnok kapuja, a beáramló közönséget pedig odabent már a színpadon állva fogadta a Masqim Xul legénysége. Ez a banda nálam az egyik legnagyobb kedvenc a hazai színtérről, szigorú előadásmódjuk és ötletes, ritka hangulatosan fortyogó-bugyborékoló zenéjük alighanem nemzetközi sikerekre is éretté tehetik majd őket, ha a lehetőségeik (hangzóanyag rögzítése, kiadó, külföldi koncertek) adottak lesznek, hogy megmutassák magukat a nagyvilágnak. Ezúttal azonban az elmondhatatlanul pocsék hangzásnak köszönhetően mindebből vajmi kevés válhatott nyilvánvalóvá a velük először találkozók számára, a gitártalanított és bőgőtelenített, a tágas terem falai között ide-oda csapódva visszhangzó zene legfeljebb sejtetni engedte, milyen nagyszerűen teljesít odafent a banda. Ilyen körülmények között az ember sajnos csak arra tudott gondolni, hogy ugye a Cannibal Corpse nem így szól majd? ez viszont semmit sem von le a Masqim Xul zenéjének mindenkori értékéből. Mindenesetre bízom benne, hogy hamarosan kárpótol majd egy jobb hangzású koncertjük.
  
  A Spawn of Possession a death metal két legkarakteresebb stílusának egyikét világra hozó Svédországból származik, zenei bölcsőjük mégis inkább a másik szülőhazában, a napfényes Florida államban ring. Ráadásul ezek a svédek remekül is tudnak floridai death metalul, mind a féktelen vadulás, mind pedig a technikás őrlés szentenciáit hibátlanul mondják fel, s amennyire lehet, még a saját hangjukon is teszik ezt karakteresnek mondható dalszerkezeteikkel és jól megfogalmazott riffjeikkel ügyesen maradnak szárazon a tizenkettő-egy-tucat tengerének szűk partvonalán mozogva, egyszóval érdemes figyelni rájuk. Erre félelmeimmel ellentétben némi lehetőségünk nyílt is ezúttal: az előzőnél megfelelőbb (de azért persze még mindig bőven a csapnivaló kategóriába való) hangzással lépett ugyanis színpadra a kvintett, hogy felszolgálják 2003-as debütalbumuk, a Cabinet legjavát, vagyis olyan dalokat, mint a Dirty Priest, a Swarm of the Formless, a Spawn of Possession, a Hidden in the Flesh, az A Presence Inexplicable vagy az Uncle Damfee. A nótáik fentebb említett nagyszerűsége által szavatolt szónikus élvezet mellett látványilag is szórakoztató volt a banda: ha a kopasz gitárost és főleg a bőgősüket nézte az ember befogott füllel, könnyedén hihette volna azt is, hogy már a főbanda áll a pódiumon, ugyanis mindkét alak megszólalásig hasonlított a Cannibal Corpse megfelelő zenészére. Főleg a négyhúrost nyüvő Dewerud nyújtott zavarba ejtően websteres látványt, testtartása, mozdulatai, göndör haja, folytonos headbangelése, hangszertartása, de még az ujjmozdulatai is egy az egyben a mestert idézték. Szenzációsan sovány énekesük sem volt éppen hétköznapi, ahogyan a méreteit meghazudtolóan öblös (és egész változatos) gurgulázását prezentálta, habár a belé vetett hitem egy kicsit megingott, amikor két hörrenés közepette nagy lazán megnézte az időt a karóráján. Ennek ellenére azért hiteles és lelkes figuráknak tűntek, úgyhogy nem lehetett oka csalódottan ásítozni senkinek. Kellően velős programjukat a Cannibal Corpse-nak ajánlott Church of Deviance-szel végezték be, aztán át is adták a helyet a főzenekarnak noha Corpsegrinderék előtt death metallal senki sem mehet tutira, a Spawn of Possession becsülettel helytállt, nem lesz véletlen, ha még sokat hallunk róluk a jövőben.

  A Cannibal Corpse fentebb említett megbízhatósága és az általuk nyújtott állandó csúcsminőség persze némi déja vu-érzést is bújtat a koncertjeiket minden adandó alkalommal meglátogatókba, mindazonáltal ez a fajta déja vu a legkellemesebb fajta, s kötve hiszem, hogy bárki is ellenkezne vele. Nekem legalábbis nem esett rosszul, hogy ismét az 1990-es debütalbumukat nyitó Shredded Humans-szel kezdték a műsort, s az sem, hogy sok volt az átfedés a szigetes szettel a klasszikusok, azok klasszikusok, a Cannibal Corpse-nak mást meg még nem sikerült elkövetni. S hogy nem voltam egyedül a véleményemmel, az alig valamivel a baleseti helyszínelés jegyzőkönyvét megéneklő dal után egyértelmű bizonyítékot nyert, a legelöl gyurmázó fanatikusok ugyanis annak rendje s módja szerint beborították a színpad előtti korlátsor egyik elemét, amit aztán mind a 17 hátralévő nóta során néhány szerencsétlen biztonsági őr volt kénytelen helyettesíteni
  
  Sok időm nem volt a mulatságos látványban gyönyörködni, közben meg azon morfondírozni, hogy miért is jobb még fél méterrel közelebbről a koncert, mert harmadikként megbízhatóan jött az örök favorit Stripped, Raped and Strangled a világon létező egyik legjobb riffel, aztán következett a lányok kedvence, a Fucked with a Knife, amiknek hallatán az ember elég nehezen tud felhagyni az elégedett bólogatással. Másrészről pedig a Cannibal Corpse elképesztő játéka is abba a kategóriába tartozik, amelyiket már csak nézni is élvezet, úgyhogy hamar a színpad felé kalandozott a tekintetem az egymáshoz dörzsölődő testek kéjesnek épp nem nevezhető látványáról. Ott pedig megbízhatóan meg is pihenhetett a felemelően technikázó és közben vadul bólogató muzsikusokon, Jeremy Turner villogó kopasz főjén, Pat OBrien és Alex Webster folyton mozgásban lévő hajzuhatagán és a nekifeszülve csépelő Paul Mazurkiewiczen. Meg persze a frontemberen, aki a délután látott, kedélyesen cseverésző, copfos-szemüveges George Fisherből a jól megszokott, deréknyi combján doboló, combnyi nyakával folyamatosan körözve headbangelő, bugyogó hörgéstől az éles visításig mindenfelé elkalandozva vokálozó Corpsegrinderré vedlett, aki még a konferálásokhoz is mindig a szeme elé lebbenti a hajzuhatagát. Az igazsághoz azért hozzátartozik: néhány őszintén széles mosollyal tanújelét adta annak is, hogy elégedett a közönség reakciójával, de mondjuk nagyon másképp nem is viselkedhetett volna a publikum láttán, ugyanis a nagy csarnokban némileg elvesző, de azért a körülményekhez mérten tisztességes számú nézősereg a zenekarhoz hasonlatosan igencsak odatette magát (főleg a színpad előtt gyurmázó részleg, akik sem magukat, sem másokat nem kímélve nyomulták végig az egész műsort). A folytonos I Cuuuuum Bloooood skandálást mondjuk lehet, hogy mellőzni kellett volna, ezen, úgy tűnt, Corpsegrinder is felhúzta magát egy kicsit, de egyébként tényleg fanatikus módjára éltették a bandát és cincálták egymást a népek.

  Az említett dalt ennek ellenére sem kaptuk meg, mindazonáltal az egyszer már bevált repertoár ezúttal is sütött és fikarcnyi hiányérzetet sem hagyott, régi és új, lassú-hangulatos és mennydörögve őrlő darab egyaránt előkerült, s fura módon a Cannibal Corpse még itt is megfelelően szólalt meg. Na nem olyan elsöprően tisztán, mint mondjuk a Mega Pubban, s nem is valami egységesen, de mindvégig erőteljesen és élvezhetően kezdek meggyőződni róla, hogy ez a banda még egy aktív hangfalra kötve is mészárolna. Hátha-kíváncsi-rá-valaki alapon a fentebb már megnevezett dalokat követően egyébként egészen pontosan a következőképpen alakult a szett: Decency Defied, Vomit the Soul, Unleashing the Bloodthirsty, Dead Human Collection, The Cryptic Stench, They Deserve to Die, I Will Kill You, Dormant Bodies Bursting, Pit of Zombies, The Wretched Spawn, Staring Through the Eyes of the Dead. Aztán a végén természetesen (megint csak levonulás és öntömjénezés nélkül) megérkezett a Cannibal Corpse-szentháromság (Devoured by Vermin, Skull Full of Maggots, Hammer Smashed Face) is, végleg két vállra fektetve mindenkit, hogy utána a felgyúló fények közepette ahogy az várható volt - mosolyogva kezet nyújtsanak a keverőről bejátszott levonulózenével, Johnny Cash Ring of Fire-jével. Mint egy jó horrorfilm végén a felhőtlen happy end, úgy búcsúztatta e bugyuta dalocska a súlyos koncertet a végére a vészjósló Folytatódik feliratot meg már rutinszerűen képzelte maga elé mindenki annak biztos tudatában, hogy itt a sokadik folytatás is valóban jó lesz.
  
  A Cannibal Corpse pontosan úgy szerepelt Szegeden is, mint eddig bármikor hazánkban, s valószínűleg bármikor és bárhol a világban nem is írok többet, esetükben ennél nagyobb elismerés úgysem létezik.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Negative Art

 programajánló: 
2019. február 25.
Nicki Minaj and Future (Papp László Budapest Sportaréna)
Nicki Minaj the Nicki WRLD tour and Juice WRLD (Papp László Budapest Sportaréna)
2019. március 2.
colorStar, Heavenicetrip vs Time Is The Drug (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Brainstorm, Mob Rules, Gloryful
Amorphis, Soilwork, Jinjer, Nailed To Obscurity
José Carreras
Gájer Bálint Swing karácsony
Gregorian Holy Chants
Within Temptation, Beyond The Black
Marillion
Nightwish, Beast In Black
Vinnie Moore
 kiemelt 
ZORÁN - ARÉNA 2019
  
2019

Skunk Anansie: jubileumi koncert a Barba Negra Track-ben
Ken Hensley & Live Fire: koncert az A38-on
The Dire Straits Experience
Paloznaki Jazzpiknik- The Jacksons; Maceo Parker; The Brand New Heavies, Adani&Wolf
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 as they burn    night is the new day    rise against    ramones    cult of luna    barabás lőrinc eklektric    emmure    frank blackfire    idoru    panic radio    negarm    jetsam    wovenwar    dead and divine    paramore    october file    gru    boris    lujuria    spiritual beggars    barabás lőrinc    macabre    kaltenecker zsolt    desultory    arriba  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!